Ősszel is nagy kár lehet belőle – figyeljünk a bálákra
2025. szeptember 16. 12:39
Az aratási időszak után sok helyen már betárolták a bálákat, máshol még szabad területen várják a szállítást. Ilyenkor – szeptember végén, október elején – a nappali meleg, az éjszakai lehűlés és a pára váltakozása kedvez a befülledésnek, a rakatok belsejében pedig észrevétlenül is kialakulhat veszélyes izzás. Kétrészes cikksorozatunk első felében a bálatüzek jelenségére, kialakulásának okára és veszélyeire hívjuk fel a figyelmet.
Zala vármegyében az elmúlt években több alkalommal láttuk, milyen gyorsan nőhet nagyra egy ilyen tűz: Reszneken egy nyári napon több ezer bála és nagy alapterületű mezőgazdasági tárolóépületek is lángra kaptak, az oltás tizennyolc órán át tartott. Rédicsen egy másik nyári esetnél egy teljes tárolónyi szalma égett, a jelentős füst miatt a katasztrófavédelmi mobil labor is folyamatos méréseket végzett. Zalaegerszeg külterületén csaknem kilencszáz bála gyulladt ki, ahol a lángok egy másik óriási rakatot és állatokat is fenyegettek, végül munkagépekkel kellett széthúzni az izzó kupacokat. Idén nyáron Zalacsány határában több száz bála kapott lángra, a környező aljnövényzet és erdősáv védelme külön feladatot adott a beavatkozó egységeknek. De nem csak a melegebb évszakokban keletkeznek ilyen tűzesetek, hisz volt már decemberben is olyan tűzeset - akkor Nagykapornakon - ahol ezer szalmabála égett-izzott egyszerre. Ezek az esetek jól mutatják: a bálarakatok tüzei egész évben előfordulhatnak, és rövid idő alatt komoly erőforrást igénylő beavatkozássá nőhetnek.
A szalma és a széna sűrűn préselt anyag: lehet, belül még akkor is sokáig izzik, amikor kívül már nincs is láng. Egy kisebb tüzet, amikor csak legfeljebb öt-tíz bála ég, jellemzően egy vízsugárral és kéziszerszámokkal is hamar, akár percek, vagy legfeljebb egy óra alatt el tudnak oltani a tűzoltók. Egy közepesebb tűz, ahol már több tucat bála is érintett, sokkal több tűzoltó raj igénybevételével fékezhető meg. Ezeknél három-négy vízsugár is kellhet, továbbá már biztosan szükségessé válik a bálák széthúzásához munkagép is, amit bizonyos napszakokban – például éjszaka, vagy hajnalban – esetenként nehéz a helyszínre rendelni. Az utómunkálatokkal együtt a teljes beavatkozás órákat vesz igénybe, sőt, akár egy napig is eltarthat. A legnagyobb ilyen tűzesetek, ahol több száz, vagy akár ezernél is több bála ég, ott több településről is tűzoltókat kell riasztani, és akár 5–8 vízsugár is kell az oltáshoz. Itt néha már szimplán csak egy munkagép nem elegendő a bálák széthúzásához. Ezek a beavatkozások akár napokig elhúzódhatnak, főleg ha a tűz épületbe tárolt bálákat érint. A teljes, több erőgép; gyakran felügyelet melletti leégetés szükséges, az oltás és visszahűtés fél nap–napok kérdése.
Egy bálarakat tüze azonban nem “csak” mezőgazdasági kár. A szabad területen tárolt bálák tüzeinél erdei aljnövényzet, erdősáv is veszélybe kerülhet, de ugyanígy a szomszédos rakatok és termények, vagy akár mezőgazdasági- és lakóépületek is, hisz a sugárzó hő miatt a tűz gyorsan átterjedhet. Ha a bálák nem szabad területen vannak, hanem már betárolva, akkor a pajták és tárolók károsodhatnak, a nagy acélvázas csarnokok össze is roskadhatnak. Az állatok és a takarmány is veszélybe kerülhet, ha ilyen telep érintett a tűzzel, hisz az állatok kitelepítése és más állatvédelmi intézkedések is szükségesek. A bálák tüze mindig sűrű és jelentős füstöt eredményez, ami pedig a közutat, vagy vasutat is veszélyeztetheti, így forgalomkorlátozásra lehet szükség. Az ilyen tüzekre jellemző izzás miatt a tűz akár napokig visszagyulladhat.
A bálatüzekre jellemző tipikus okok ősszel is jelen vannak. Ilyen a nedvesség miatti öngyulladás, ha nem kellően száraz a széna/szalma, és az befülled, tovább megindul a belső hőfejlődés. Gyakori ok a nyílt láng és dohányzás, például gondatlan tűz- és munkavégzés a rakat közelében. Némely esetben a nyílt láng szándékos tűzokozással függ össze. Szintén valós problémaforrás az elektromos hiba: például a tárolókban lévő hibás kötések, vezetékek, világítás, ventilátorok stb. egyaránt tüzet okozhatnak. De akár felmerülhet veszélyforrásként az, ha a bálarakatokba és ezek tárolóépületeibe villám csap, ami ugyan a nyári időszakban gyakoribb, de az év bármely időszakában előfordulhat. Ezért villámvédelemről sem szabad megfeledkezni. Szintén veszélyt jelenthet az elektromos felsővezeték közelsége.
Minden olyan esetben, amikor tüzet észlelünk, azonnal értesítsük a tűzoltókat a 112-es segélyhívó számon!