Igazgatóság vezetői
Dr. Tóth András PhD.
- Munkahely: Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
- Rendfokozat: tűzoltó alezredes
- Beosztás, munkakör: polgári védelmi főfelügyelő
- Levélcím: 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 54.
- Telefon: (+36-92) 567-904
- E-mail cím: naqenf.gbgu@xngirq.tbi.uh

Önéletrajz:
Pályáját a BM Határőrség informatikai osztályán kezdte. A Budapest Bank bankinformatikai, bankbiztonsági tevékenységet követően tűzoltónak szerelt fel. Kezdetben a tűzoltás, tűzmegelőzés, tűzvizsgálat, bevetések elemzése feladatkörben dolgozott. Megyei fővizsgálóként a szakterületek ellenőrzésével, különleges ügyeinek vizsgálatával foglalkozott. Az elmúlt években a polgári védelem és a védelmi igazgatás területén gyakorolja hivatását, a koronavírus világjárvány elleni küzdelemmel, valamint a menekültek elhelyezésével foglalkozott. Informatikus mérnök alapvégzettségét a napi munkája során kamatoztatja. 2014-ben a Mura és a Dráva folyón, 2023-ban a Mura folyón levonuló LNV -2cm árvízi védekezésében vett részt.
Romváros parancsnokként és az EXCON logisztikai vezetőjeként közreműködött a HUNOR mentőszervezet 2024. évi ENSZ INSARAG minősítésében. Több mint húsz éves tűzoltói és harminc éves munkatapasztalattal rendelkezik. Katasztrófavédelmi tevékenységét tudományos publikációkban jelentette meg.
A Védelem Tudomány katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, a lap technikai szerkesztője. A Magyar Tudományos Akadémia IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottságának köztestületi tagja. A Magyar Rendészettudományi és a Magyar Hadtudományi Társaság tagja.
Három fiú édesapja.
Szakmai pályája:
2004–2005 | Lenti Tűzoltóság - beosztott tűzoltó |
2005–2006 | Zalaegerszegi Tűzoltóság – „A” csoport szolgálatparancsnok helyettes |
2006–2010 | Zalaegerszegi Tűzoltóság – tűzmegelőzési kiemelt főelőadó |
2010–2011 | Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság – tűzmegelőzési főelőadó |
2011–2012 | Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság – tűzvizsgálati és bevetés elemzési kiemelt főreferens |
2012 | Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat, Katasztrófavédelmi Mobil Labor és Katasztrófavédelmi Sugárfelderítő Egység időszakos készenléti szolgálat |
2012-2013 | Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság – megyei fővizsgáló |
2013 | Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség – katasztrófavédelmi hatósági osztályvezető |
2020-2021 | Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség – polgári védelmi felügyelő |
2021.06- | Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - megyei polgári védelmi főfelügyelő |
Tanulmányok:
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskolájában Katasztrófavédelem kutatási területen 2022-ben tudományos fokozatot ítéltek oda neki. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Védelmi Igazgatás mesterképzésén, katasztrófavédelem szakirányon Okleveles Védelmi Igazgatás Vezető képzettséget kapott. Rendészeti szakvizsgát tett, elvégezte a vezetővé képzőt és a BM Katasztrófavédelmi és Oktatási Központ katasztrófa- és tűzvédelmi szervező tiszti szakot. Műszaki menedzser szakirányon informatikus mérnök végzettséggel rendelkezik.
Kitüntetések:
2012-ben Katasztrófavédelmi emléktárgyat vehetett át a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat vezetőjeként a MOL Nyrt. Zalai Finomítóban történt káreset felszámolásában végzett kiemelkedő tevékenységért.