Értekezlet a téli felkészülés jegyében
2026. november 05. 09:00
A téli felkészülés jegyében tartottak értekezletet kedden a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság zalaegerszegi székhelyén. A szervezetek képviselői egyebek mellett a szélsőséges időjárási helyzetek okozta károk elkerülésének, mérséklésének, felszámolásának lehetőségeiről, valamint a már meglévő együttműködés tovább mélyítéséről egyeztettek.
A megjelenteket Szabó István tűzoltó ezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszöntötte. Az ezredes rövid tájékoztatást adott az elmúlt időszak rendkívüli eseményeiről, azok kezeléséről, kiemelve a jelen lévő személyek által képviselt szervezetekkel való együttműködést. Az eseményen Bajsz András tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő illetve Dr. Tóth András tűzoltó alezredes, megyei polgári védlemi főfelügyelő is képviselte az igazgatóságot hasznos hozzászólásaival.
A rendezvényen mások mellett a közszolgáltatók (gáz, víz, áram, közlekedés), a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Magyar Közút, az MKIF Zrt., a karitatív szervezetek és a Zala Vármegyei Kormányhivatal munkatársai, vezetői vettek részt. Ők egymás után ismertették eddig megtett intézkedéseiket. Mint elhangzott, a téli felkészülésben érintett szervezetek elvégezték a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a legzordabb körülmények között is biztonságot tudjanak nyújtani a lakosságnak. A szakterületek képviselői egymásnak is hasznos elérhetőségeket, fontos információkat nyújtottak át, így könnyítve meg a kommunikációt a felek között, baj esetén.
Az esemény kötetlen beszélgetéssel zárult.