Szakmai értekezlet Zalaegerszegen

2025. június 18. 14:40

A vármegyei műveletirányító ügyelet, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, valamint a tűzoltásvezetők, illetve a kirendeltségek képviselői vettek részt nemrég azon a továbbképzésen és értekezleten, amit Zalaegerszegen tartott a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Az állományt Takács Ottó Alajos tűzoltó dandártábornok, igazgató köszöntötte, aki felhívta a figyelmet az elmúlt időszak beavatkozásainak tanulságaira, valamint megköszönte az eddig elvégzett munkát. Őt az E-ON képviselői követték, akik ismertették a villamos hálózat jellemzőit, felhívták a figyelmet a hálózatot érintő események kockázataira, a tűzoltókkal közös munkáról, a bekövetkezett káresetek felszámolásának hatékonyságáról osztottak meg jó gyakorlatokat. 

Külső előadóként Hajdár László, a Bázakerettyei Tűzoltó és Speciális Mentő Egyesület elnöke az elektromos járművekkel, azok technikai kialakításával kapcsolatban tartott előadást. Számos saját maga által megtapasztalt és mindennapokban nem ismert megoldást mutatott be, ami segíti az elektromos járművekkel kapcsolatos káresemények felszámolását. 

Az egybegyűlteknek Bajsz András tűzoltó alezredes, vármegyei tűzoltósági főfelügyelő ismertette az idei év tapasztalatait. Egyebek mellett kiemelte a legnagyobb munkát adó beavatkozásokat, illetve szólt a következő időszak célkitűzéseiről, változásairól. Utóbbiakról Szabó István tűzoltó alezredes, igazgatóhelyettes is részletes tájékoztatást nyújtott.

Szita Zsolt tűzoltó százados, megbízott iparbiztonsági főfelügyelő a sugárveszélyes anyag jelenlétében történő beavatkozás szabályaival kapcsolatos ismereteket elevenítette fel. Bemutatta a rendelkezésre álló szakfelszereléseket, azok használatát. Valamint 

Zárásként a berendelt állomány – külső helyszínként - egy zalaegerszegi cég telephelyén juthatott a tartályos járművek felépítésével, szerelvényeivel kapcsolatos olyan fontos információkhoz, amelyek egy veszélyes árut szállító tartályjármű esetleges balesetével kapcsolatos káresemény felszámolásához segítséget nyújthat.

A tűzoltóknak ezen kívül lehetőségük nyílt a szakmai kérdések megvitatására, kötetlen eszmecsere formájában. 


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap