Elrajtolt a Zala Tűzoltó Kupa
2025. június 16. 09:59
Hamisítatlan nyári időben és remek hangulatban kezdődött szombaton Alsópáhokon a vármegye első számú önkéntes tűzoltó versenye, a Zala Tűzoltó Kupa. A férfiaknál a sorozat eddigi fennállásának legjobb idejével nyert a Becsehely, míg a nőknél alsópáhoki, a fiataloknál pedig lakhegyi győzelem született.
A sorozat ünnepélyes megnyitóján a résztvevők megemlékeztek a tavaly elhunyt Fejes József nyugalmazott tűzoltó alezredesre, egykori versenybíróra és zalaegerszegi szolgálatparancsnokra. A szervezők az idei évadot Fejes József emlékének szentelik. Az első forduló házigazdája az Alsópáhoki Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület volt, akik idén ünnepelték azt, hogy településük mentő tűzvédelme érdekében immáron 130 éve tevékenykednek. Az évfordulóhoz kapcsolódóan Takács Ottó Alajos tűzoltó dandártábornok, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója méltatta a szervezet munkáját, majd emléklapot adott át számukra, megköszönve a vármegye védelmében végzett munkájukat.
A Magyar Tűzoltó Szövetség Szent Flórián emlékéremben részesítette Murányi Mihályt, az Alsópáhok ÖTE vezetőségi tagját. Az emléklapot és emlékérmet Angyal Péter tűzoltó alezredes, a Keszthelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője adta át. Tóth Ferenc, a Zala Megyei Tűzoltó Szövetség alelnöke az idén kerek évfordulós tűzoltó tagoknak szolgálati év érmeket adott át: Lázár Krisztián 10 év, Németh Attila 10 év, Szabó Martin 10 év, Szabó Zsolt 10 év, Szabóné Erdélyi Renáta 25 év, Czibor Imre 40 év és Töreky Zsolt 40 éves emlékérmet vehetett át.
Alsópáhok önkormányzata pedig „Alsópáhok tűzvédelméért” elismerő címet adományozott a jubiláló önkénteseknek.
A versenysorozat első fordulójában ezúttal is három kategóriában mérték össze tudásukat a csapatok. A férfiaknál megdőlt a Zala Tűzoltó Kupa pályacsúcsa, amelyet mostantól 27,66 másodperccel a Becsehely ÖTE tart! A hölgyeknél hazai győzelem született, míg az ifjúsági kategóriában Lakhegy diadalmaskodott, megelőzve három miháldi csapatot.
Végeredmények, ZTK első forduló, Alsópáhok:
Férfiak:
1. Becsehely ÖTE 2. Alsópáhok ÖTE 3. Keszthely HTP 4. Csabrendek ÖTPE 5. Alsópáhok ÖTE II. 6. Lakhegy ÖTE 7. Kőszeg ÖTE 8. Miháld ÖTE
Nők:
1. Alsópáhok ÖTE 2. Lakhegy ÖTE
Ifjúsági:
1. Lakhegy ÖTE 2. Miháldi Darálthúsok 3. Miháldi Tűzcsap Vitézek 4. Miháldi Sugárcső Bajnokok
A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nevében gratulálunk az elismerésben részesülteknek, illetve az Alsópáhok ÖTE tagjainak, elnökségének, valamint a versenyzőknek!
Utóbbiak figyelmét felhívjuk arra, hogy már lehet nevezni a ZTK következő fordulójára, amit Miháldon rendeznek július ötödikén. Nevezni ide kattintva lehet, sok sikert mindenkinek!
Fotó: ZTK rendezők és csapatok