Május hónap fotója

2025. június 12. 08:59

A katasztrófavédelem kiemelt célja a lakosság hiteles tájékoztatása, amelynek biztosításához az is elengedhetetlen, hogy megfelelő minőségű fotók készüljenek a beavatkozások vagy rendezvények során.

A fotók készítése egy-egy gyakorlat, vagy jellemzőbben tűzoltói beavatkozást igénylő káresemény helyszínén gyakran a kiérkező tűzoltókra hárul. A tűzoltók munkája során természetesen mindenek előtt áll az emberi életek és vagyoni javak mentése, amennyiben azonban lehetőségük adódik, kollégáink kiválóbbnál kiválóbb felvételeket készítenek. „A hónap fotóját” a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltók által készített képek közül választjuk ki.

Májusban több remek képet is kaptunk a vármegye beavatkozó tűzoltóitól. A hónapra jellemző volt, hogy sok melléképülethez kapcsolódó tűzesetnél kellett helytállniuk az egységeknek. Május 29-én kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy több kisebb helyiségből álló, közel negyven négyzetméteres melléképület Pókaszepetken, a Deák Ferenc utcában. A zalaegerszegi hivatásos, valamint a kemendollári és zalaistvándi önkéntes tűzoltók négy vízsugárral és kéziszerszámokkal fékezték meg a lángokat. A tűzoltók két PB-palackot is kihoztak az épületegyüttesből, kettő viszont felrobbant a tűzben. Személyi sérülés nem történt. 

A helyszínen Gömbös Norbert tűzoltó őrnagy, a Zalaegerszegi HTP szolgálatparancsnoka készített remek képet a hivatásos és az önkéntes tűzoltók közös erőfeszítéséről, így övé lett a hónap fotója elismerés. 

erőfesz

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap