Sajtóreggeli a vármegyeházán

2025. március 13. 10:03

Immár hagyomány, hogy öt szervezet, köztük a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, sajtóreggelin köszöni meg a vármegyében dolgozó médiumok munkáját. A Magyar Sajtó Napja alkalmából rendezett eseménynek ezúttal is a Zala Vármegyei Kormányhivatal Deák Ferenc terme adott otthont.

Elsőként dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja, majd Vigh László országgyűlési képviselő fejezte ki elismerését a sajtó irányába. Őket Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke követte, aki felidézte a magyar sajtószabadság történetét, végül Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének igazgatója mondott köszönetet a megjelent médiumok képviselőinek.  

A rendezvényen igazgatóságunkat Takács Ottó Alajos tűzoltó ezredes, igazgató, valamint Kósi Zsolt tűzoltó hadnagy, szóvivő képviselték. 

Az esemény kötetlen beszélgetéssel zárult. 

Fotó: Antal Lívia - ZH

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap