Szent Flórián előtt tisztelegtünk
2024. május 06. 15:30
Megtartotta hagyományos Tűzoltónapját a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hétfőn Búcsúszentlászlón. A vármegyei állomány tagjai és a meghívott vendégek közösen emlékeztek meg a tűzoltók védőszentjéről, Szent Flóriánról. Az eseményen elismerést vehettek át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó állománytagok.
Az ünnepség a zalai település zarándokhellyé nyilvánított Szent László templomában délelőtt szentmisével kezdődött. A megjelentek a misén emlékeztek meg az elhunyt tűzoltó bajtársakról, és azokról is, akik szolgálatteljesítés közben veszítették életüket.
A Szentmise után, a Himnusz hangjait követően dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja mondott ünnepi beszédet, melyben megköszönte a tűzoltók egész éves önfeláldozó munkáját. Őt Vigh László országgyűlési képviselő követte, aki a tűzoltók elhivatottságát és bátorságát dicsérte.
„A tűzoltók a tudomány és a technika fejlődésével, az ismeretek rohamos bővülésével a maguk felkészültségét, a rendelkezésre álló egyre modernebb technikát és felszereltséget veszik igénybe, ha a természeti vagy civilizációs elemek ellen kell felvenni a küzdelmet. A modern technika azonban mit sem ér szakmai felkészültség nélkül. A tűzoltók folyamatosan képezik magukat, gyakorolnak, hogy tudásuk a kor technikai vívmányainak megfelelően naprakész legyen” – fogalmazott ünnepi beszédében Takács Ottó Alajos tűzoltó ezredes. A vármegyei katasztrófavédelmi igazgató megköszönte az állomány egész éves kitartó munkáját.
Május 4-e, a Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország Belügyminisztere Tűzoltósági tanácsosi címet adományozott Süle Roland tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjének a Katasztrófavédelem állományában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. A belügyminiszter a katasztrófavédelem munkájának támogatása érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként a Katasztrófavédelem Önkéntes Támogatásáért Díjat adományozott Supák Sándornak, a Zala Különleges Mentők és ÖTE tagjának, a Kemendollári Önkéntes Tűzoltó Egyesület titkárának.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy úr, munkakörében eddig végzett, kiemelkedő teljesítménye elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó főtörzsőrmesterré Juvanzicz Gergő tűzoltó törzsőrmestert, a Gazdasági-igazgatóhelyettesi Szervezet Műszaki Osztálya segédelőadóját.
Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy úr főigazgatói dicséretben és jutalomban részesítette Tóth-Unger Dániel tűzoltó zászlóst, a Zala Vármegyei Műveletirányítási Ügyelet referensét, Tóth Erzsébet rendvédelmi igazgatási alkalmazottat, a Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség ügykezelőjét, Nemesi József tűzoltó főtörzsőrmestert, a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét,valamint Hegedűs Péter tűzoltó főtörzsőrmestert, a Lenti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját.
Ők az elismeréseiket a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi ünnepségén vehették át május 3-án, Budapesten.
A búcsúszentlászlói ünnepségen Takács Ottó Alajos tűzoltó ezredes hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként dicséretben és elismerésben részesítette:
Henczi Dávid rendvédelmi igazgatási alkalmazottat, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hivatalának ügyintézőjét
Németh György tűzoltó alezredest, a Zala Vármegyei Főügyeleti Osztály ügyeletvezetőjét,
Kopecskó Dániel tűzoltó főhadnagyot, a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat főelőadóját,
Papp László Urat, a Műszaki Osztály ügyintézőjét,
Ivanics Adrienn rendvédelmi igazgatási alkalmazottat, a Költségvetési Osztály pénztárosát,
Szakál Szabina tűzoltó hadnagyot, a Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kiemelt főelőadóját,
Kocsis Gábor tűzoltó főtörzsőrmestert, a Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,
Agg Tamás tűzoltó főtörzsőrmestert, a Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,
Márfi Gábor tűzoltó főtörzsőrmestert, a Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,
Sipos György tűzoltó főhadnagyot, a Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály kiemelt főelőadóját,
Farkas Bálint tűzoltó törzsőrmestert, a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,
Dezső Gábor tűzoltó főtörzsőrmestert, a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,
Jekisa Gábor tűzoltó főtörzsőrmestert, a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,
Erdeiné Báhr Csilla rendvédelmi igazgatási alkalmazottat, a Keszthelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség ügykezelőjét,
Porkoláb Imre tűzoltó zászlóst, a Keszthelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokát,
Marton Zsolt tűzoltó főtörzsőrmestert, a Keszthelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,
Lábadi Balázs tűzoltó törzsőrmestert, Keszthelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,
Németh Attila tűzoltó őrmestert, a Keszthelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,
Kovács Viktória Orsolya tűzoltó századost, a Lenti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság műszaki biztonsági tisztjét,
Szomi Róbert tűzoltó főtörzsőrmestert, a Lenti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét,
Györe András tűzoltó főtörzsőrmestert, a Lenti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,
Furján Zsolt tűzoltó főtörzsőrmestert, a Lenti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját.
A Csömödéri ÖTE vezetője, Becze József nemrég Gróf Széchenyi Ödön Emlékplakett elismerésben részesült, melyet Dobson Tibor tűzoltó vezérőrnagy, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke adományozott számára. A díjat a búcsúszentlászlói ünnepségen Takács Ottó Alajos tűzoltó ezredes Strázsai Zoltánnal, a Zala Megyei Tűzoltó Szövetség elnökével közösen adta át Becze Józsefnek. Közel fél évszázadon át végzett áldozatos tűzoltói tevékenysége elismeréseként Takács Ottó Alajos tűzoltó ezredes és Strázsai Zoltán emléklapot adományozott Rózsa Gábornak, a Zalaszentgróti Önkormányzati Tűzoltóság tűzoltójának.
Az elismerések átadását követően, a Szózat hangjai után a Szent László templom előtti téren Tódor Szabolcs plébános megáldotta azt a két új tűzoltóautót, amelyeket még tavaly decemberben kapott a vármegyei igazgatóság.
Az ünnepség zárásaként dr. Sifter Rózsa főispán, Vigh László országgyűlési képviselő és Takács Ottó Alajos tűzoltó ezredes, valamint a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi, Tűzoltó és Polgári Védelmi Nyugdíjasok Egyesülete nevében Stockerné Egyed Emília nyugállományú tűzoltó ezredes asszony, Nagy László nyugállományú tűzoltó ezredes és Senkó Zoltán nyugállományú tűzoltó ezredes helyezett el koszorút a Szent Flórián szobornál.
Fotó: Metál Csaba tűzoltó főhadnagy - Zala VMKI