Sok múlik a tűzifa tárolásán!

2023. január 27. 12:16

A hét elején kazánból kipattanó szikra miatt keletkezett tűz egy közel harminc négyzetméteres barkácsműhelyben Miháldon. A település önkéntes tűzoltói a zalakarosi és nagykanizsai hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt megfékezték a lángokat. A tulajdonos csak pár percre hagyta ott a kazánt, amiből a szikra a fűtőberendezés mellett tárolt tűzifára hullott, ami azonnal tüzet okozott. Szerencsére a gyors beavatkozásnak komolyabb épülettűz nem lett az esetből.

De akár lehetett is volna, sőt, a közeli családi házra is átterjedhettek volna a lángok. Az ilyen jellegű tűzesetek megelőzése érdekében a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a tüzelés során tárolt famennyiséget ne a kazánházban, illetve ne abban a helyiségben tárolják, ahol a fűtőtest található. Javasolt csak olyan mennyiségű tűzifát itt elhelyezni – nagyobb távolságra a kazántól, kandallótól -, ami a folyamatos égést pár órán át biztosítani tudja. Fontos tehát, hogy a fűtési szezonban kiemelten ügyelnünk kell az éghető anyagok tárolási szabályainak betartására! 

Ügyeljünk arra is, hogy tartsuk tisztán a fűtőberendezések környezetét, közelükből távolítsuk el a gyúlékony, éghető anyagokat! Éghető padozatú vagy padlóburkolatú helyiségben a tüzelőberendezés ajtaja elé olyan, fémből készült parázsfelfogót kell elhelyezni, amely biztosítja, hogy a kihulló vagy kipattanó parázs (szikra) ne jelentsen gyújtási veszélyt. Abban a helyzetben, ha a ház tulajdonosa későn észleli a lángokat, azok átterjedhetnek az épület egyéb más lakóhelyiségeire, és komoly károkat okoznak.

Salakot és hamut csak teljesen lehűtött állapotban, erre a célra szolgáló fém – semmiképp se műanyag - edénybe, a kijelölt salaktárolóba vagy a kijelölt egyéb helyre szabad kiönteni! Emellett továbbra is érdemes figyelni arra, hogy csak megfelelő tüzelőanyagot használjunk! 

Fontos továbbá, hogy a tüzelőberendezések környezetébe helyezzünk ki szén-monoxid-, illetve füstérzékelő készüléket! Ezen eszközök alkalmazása nagyobb biztonságot nyújthat, hiszen időben jelezik az esetlegesen felmerülő problémákat és életeket menthetnek! 

Érdemes megfogadni a tanácsokat, hiszen ezzel tovább növeljük családunk és otthonunk biztonságát a fűtési szezon ideje alatt! 

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap