Zavartalan hétvége Zalában

2022. november 02. 13:43

Folytatódott a több éves pozitív tendencia Zalában, azaz a lakosság megfogadta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jó tanácsait, így az idei Mindenszentek és Halottak napjához kapcsolódó főhajtások alkalmával egyszer sem kellett vonulniuk tűzesethez a megye lánglovagjainak.

A mögöttünk hagyott hosszú hétvége a megszokottnál nyugodtabban telt tűzoltói szempontból, hiszen a megyei egységeket péntektől-keddig összesen kilenc olyan helyszínre riasztották, ahol konkrét beavatkozásra volt szükség. Hét esetben műszaki mentést, két esetben pedig tűzoltást végezett a beavatkozó állomány.   

Általános jelenség, hogy ezekben a napokban több esetben is temetőtűzhöz, illetve az otthoni megemlékezésekkel összefüggésbe hozható lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat országszerte. Zalában szerencsére évek óta nem volt hasonló eset, így a lakosság fegyelmezetten, a szabályokat betartva emlékezett elhunyt szeretteire. Szervezetünk ezúton mond köszönetet az elhunytakért mécsest, gyertyát gyújtó zalaiaknak, amiért ismét tettek saját maguk és környezetük biztonságáért! 

Egyúttal köszönetet mondunk a sajtó munkatársainak is, amiért a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatása révén hozzájárultak a biztonságos megemlékezésekhez! 

Fotó: BM OKF Szőke Péter

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap