Figyeljünk oda a fűtési szezonban!

2022. január 14. 12:36

Csupán két hét telt el 2022-ből, azonban Zala megyében már közelíti a tízet a lakóingatlanokat érintő kémény, illetve lakástüzek száma. Január 13-án, csütörtökön, az éjszakai órákban Zalaegerszegen, a Sövény utcában, míg ezzel az esettel szinte azonos időben a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság működési területén fekvő Iharosberényben is melléképületekről terjedt át tűz lakóházakra. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arra kéri a lakosságot, hogy a fűtési szezonban a szokásosnál nagyobb figyelmet fordítson saját biztonságára, hiszen egy esetleges lakástűz alkalmával a gyors tűzoltói beavatkozás ellenére is egy egész élet munkája válhat a lángok martalékává!

A prevenció egyik kulcsa, hogy az éghető, veszélyes anyagokat megfelelő helyen tároljuk, és azoknak külön kis helyiséget alakítunk ki, lehetőség szerint távol a nagyobb értékű ingóságainktól. Emellett továbbra is kérjük a lakosságot, hogy ha a melléképületük kazánházként funkcionál, akkor az eszköz környezetében - azon túlmenően, hogy a berendezést évente legalább egyszer ellenőriztessük szakemberrel – soha ne tároljuk éghető anyagot (benzines palackokat, olajat és gyúlékony anyagokat)! Fűtőanyagból pedig csak annyit tároljunk a helyiségben, amennyi az aktuális napi fűtésigényt fedezi, a környezetéből pedig mindent éghető tárgyat távolítsunk el!  Egy kisebb melléképületből kiinduló tűz nagy károkat tud okozni, hiszen ha családi házzal egybeépített, akkor fennáll a lehetősége, hogy arra is átterjednek a lángok, mint például a tegnap esti zalaegerszegi és iharosberényi esetnél. A problémákat idejekorán jelzi egy füstérzékelő készülék, amit ezekre a helyszínekre is érdemes telepíteni! 

A tűzesetek nagy részét, még abban a fázisban lehet a legeredményesebben felszámolni, amikor kis területen, alacsony intenzitással ég az éghető anyag, tehát a tűz kezdeti szakaszában. Ebben az időszakban egy megfelelő tűzoltó készülék vagy egyéb más eszközzel nagyon eredményesen el tudjuk oltani a lángokat és megelőzhetjük az ingatlanunk teljes pusztulását. Igaz, jogszabály nem írja elő, hogy otthon kötelező lenne bármilyen tűzoltó-készüléket tartani, azonban ezek jelenléte sok esetben több ezres, vagy akár milliós kártol menti meg a lakosokat! A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság erősen ajánlja, hogy ha tehetjük, szerezzünk be egy porral oltó, vagy gázzal oltó készüléket. 

Természetesen amennyiben a probléma túlnőtt beavatkozási lehetőségeinken, úgy tárcsázzuk a 112-es segélyhívó számot, és kérjük a tűzoltók segítségét!


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap