Pusztított a vörös kakas Zalaegerszegen

1826. július 8-án reggel különös dologra lettek figyelmesek a zalaegerszegi vendégfogadó előtt elhaladók. Valaki krétával a létesítmény kapujára felírta, hogy július 18-án nagy tűz lesz a településen. Bogár László akkori városbíró komolyan vette a fenyegetést. Nappal strázsák ellenőrizték a vidékről érkező utasok passzusait, éjszaka pedig tűzvigyázók járták a várost. 

Az ilyen jellegű félelemkeltés addig példátlannak számított, a fokozott ellenőrzés viszont nem volt ok nélküli: a zalai megyeszékhelyen 1826-ot megelőzően nyolc komolyabb tűzvészről maradtak fent dokumentumok. Ráadásul a házak többségét gyúlékony anyagokból készítették (nád-, fazsindely- és szalmatető, vályog, valamint fa felhasználásával), kő- és téglaépület pedig kevés volt a városban. Emiatt gyakori jelenség volt tűz esetén, hogy a lángoknak egyszerre több lakóház is áldozatul esett.   

Július tizennyolcadika átlagos napnak indult Zalaegerszegen. Beszámolók szerint az emberek – szokásukhoz híven – ezen a keddi reggelen is elindultak a mezei munkálatokhoz, a későbbi szerencsétlenségnek semmilyen előjele nem mutatkozott. A korábbi jóslatból, fenyegetésből azonban csakhamar valóság lett: 10 és 11 óra között egy szekértárolóban - ismeretlen okokból - felcsaptak a lángok. Az idő szeles volt és száraz, ezért a szűk, szabálytalan utcákban a szorosan egymás mellé épített porták könnyen tüzet fogtak. A vörös kakas martalékává vált 120 lakóház, 62 pajta és 98 istálló. A legnagyobb kár a város egyik emblematikus épületét, a mai Mária Magdolna Plébániatemplomot érte: tornyai leégtek, harangjai megolvadtak, toronyórája pedig megsemmisült. A korabeli dokumentumok 183 kárvallott családról számolnak be. 

Az eset után tragikus kép fogadta az ide érkezőket. A Haza bölcse, Deák Ferenc - aki akkoriban tiszteletbeli tiszti alügyészként tevékenykedett Zala Vármegyében – levélben számolt be az esetről költő barátjának, Vörösmarty Mihálynak:

„Már tíz nappal előbb fel volt ennek jövendölése írva a kocsma kapujára, és ezen írást magam is láttam, de a lakosok azzal biztatták magokat, hogy aki gyújtogatni akar, az előre nem hirdeti napját gonosz szándéka teljesítésének [...]. Borzasztó volt látni (én másnap mentem be) a sok ínséggel, szükséggel küszködőt; soknak mestersége szerszámaiban élhetése egyetlen eszközei is odaégtek; s az ilyen irtózva nézett nyomorúsággal fenyegető jövendőjébe, mert oly feketék voltak kilátásai, mint leégett házának üszkei; láttad volna csak a még akkor is füstölgő omladékok között, mely soknak reményét is eltemette, a kísértethez hasonló nyomorultakat támolyogni, némelyeket közülök jajgatva nem sírni, hanem ordítani, másokat hallgatva ugyan, de kétségbeeséssel küszködő lélekkel, már kisírt szemeiket elégett vagyonaik hamvára mereszteni. "

A borzalmas esemény után néhány nappal újabb üzenet jelent meg a fogadó kapuján, ezúttal német nyelven, s arra figyelmeztetett: július 28-án ismét tűz lesz a városban. A jelzett időpontban azonban az eső keresztülhúzta a gyújtogató vagy gyújtogatók számításait, de az újabb gaztett nem maradt el. Július 29-én, a délelőtti órákban Zalaegerszeg észak-nyugati részén, a püspöki major közelében ismét felcsaptak a lángok, a 12 nappal korábban történteknél sokkal nagyobb pusztítást okozva. Leégett 147 ház, 80 pajta és 126 istálló, vagyis azok az ingatlanok, melyek az első tüzet átvészelték. A hivatalnokok ez alkalommal 214 kárvallott családot írtak össze, szinte az egész lakosság hajléktalanná vált. 

A város tanácsa szándékos gyújtogatásnak minősítette az esetet, a vármegyében pedig bevezették a statáriumot. Sokféle hír terjedt el a pusztítás okairól. Volt, aki szerint Ferenc király küldött gyújtogatókat, mert megharagudott a magyarokra, más a Bibliából ismert, Szodomát is sújtó „kénköves esővel” magyarázta az eseménysorozatot. 

A településen az első igazi, korszerű városrendezési terv és szabályozás az 1826-os tragédiasorozat után készült el. Póka Antal megyei földmérő gondos mérnöki munkája nyomán új utcákat nyitottak, ahol cseréptetős téglaépületek felhúzását javasolták, míg a fából, szalma- és zsúptetővel készült házak építését – Zalaegerszeg központi helyeinek közelében - megtiltották. A helyi Építészeti Bizottmány egyebek mellett tűzvédelmi okokra hivatkozva a század közepétől arra kötelezte a lakosokat, hogy kemencét csak téglából rakjanak. Akinek deszkából készült kéménye vagy sövényből font konyhája volt, türelmi időt kapott. Amennyiben az illető ennek lejártáig nem teljesítette kötelezettségét, építményét a hatóság engedélyével ledöntötték. 

Bár a szándékosan okozott tűzvész – a pusztítás mértékét tekintve - valószínűleg elérte célját, mégis tevékenyen hozzájárult Zalaegerszeg fejlődéséhez. Az elkövető vagy elkövetők kilétét viszont a mai napig homály fedi. 

A cikk a Katasztrófavédelem online folyóirat októberi számában jelent meg.