Vért adtak a zalai tűzoltók is

2020. október 16. 11:19

Évek óta visszatérő momentuma a Katasztrófák Csökkentése Világnapjának, hogy a katasztrófavédelem országos véradást szervez. Az idén a járvány miatt ugyan fokozott elővigyázatossággal, de mindenhol megtartották a véradást. Most összesen ezerhuszonhét egységnyi vért adtak a szervezet, a társszervek és az együttműködők elkötelezett tagjai.

Minden megyében és a fővárosban is (volt, ahol több helyszínen) lehetőség nyílt arra, hogy a katasztrófavédelem, a társszervek hivatásos és civil munkatársai karjukat nyújtsák, hogy ezzel segíthessenek. A forgatókönyv gyakorlatilag megegyezett a korábbi évekéivel, azzal a különbséggel, hogy a pandémia miatt a vért adni készülők maszkot viseltek, ügyeltek a szükséges távolság betartására, illetve a szokásos orvosi vizsgálatok testhőmérséklet-méréssel is kiegészültek. Országosan összesen több mint négyszáztíz liter vért tudtak levenni az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt szakemberei. A világnaphoz kapcsolódóan Zalában közel harmincan nyújtották karjukat a nemes cél érdekében. 

Fotó: Kovács Kornél tű. százados - ZEG HTP


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap