Hírek


Tűzoltásvezetők továbbképzése
2018. október 11. 15:44
A tűzoltósági szakterület negyedéves továbbképzését, szakmai napját tartották ma a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.

Az eseményen azok a tűzoltók vettek részt, akik jogosultak a tűzoltási folyamatok vezetésére, irányítására egy káresetnél. A szakmai napot Egri Gyula tűzoltó ezredes, megyei igazgató nyitotta meg, aki külön megköszönte a külsős előadóknak, hogy részt vesznek a rendezvényen, az állományt pedig arra kérte, hogy a mai nap során megszerzett ismereteiket adják tovább kollégáiknak, hogy még magasabb szinten hajtsák végre a tűzoltói beavatkozásokat.

Az előadások sorát az E-on áramszolgáltató részéről Takács László, a gázszolgáltató szegmens részéről pedig Kiss Mikós és Sziklai Gábor urak kezdték. Bemutatójukban kitértek az energia szolgáltató vállalatok felépítésére, valamint a szervezetek és a katasztrófavédelem együttműködésére, azon belül is leginkább a szélsőséges időjárásokkal kapcsolatos havária helyzetek felszámolására.

Az előadások sorát Bajsz András tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő folytatta, aki a közelgő fűtési szezonnal kapcsolatban a szén-monoxid-mérgezések megelőzéséről és az ilyen jellegű tűzoltói beavatkozások legfontosabb biztonsági mozzanatairól beszélt. Előadásában kitért arra, hogy a megyében egyre több helyen lehet szén-monoxid-érzékelővel találkozni a háztartásokban, amely korán riasztja a bajba jutott embereket, és kiemelte, hogy megyénkben az elmúlt hat évben nem volt halálos szén-monoxid-mérgezés.

A szakmai előadások sorában Szemán Gergely tűzoltó alezredes iparbiztonsági felügyelő emelkedett szólásra. Ő az igazgatóság Katasztrófavédelmi Sugárfelderítő Egységét (KSE) mutatta be az állománynak, valamint gyakorlati példákon keresztül szemléltette sugárveszélyes környezetben való használhatóságának lehetőségeit.

A képzés utolsó napirendje során a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat által végrehajtott ellenőrzések és a beavatkozások ellenőrzésinek tapasztalatait osztották meg.

A negyedéves képzést Takács Ottó tűzoltó ezredes, megyei igazgatóhelyettes zárta.

Fotós: Cseresznyés Dániel tű. fhdgy - Zala MKI

 

Kapcsolódó képek:

Tűzoltásvezetők továbbképzése Tűzoltásvezetők továbbképzése Tűzoltásvezetők továbbképzése
>>> További képek a galériában <<<